Messenger hangüzenet lesz a gyerek első szava? Így segítheted fejlesztő játékokkal!
Soha nem volt még ennyi képernyő a kisgyermekek környezetében, mint mostanában. Egy 2021-es amerikai felmérés szerint (Common Sense Media) a 0–2 éves korosztály naponta átlagosan 49 percet tölt képernyő előtt, míg a 2–4 éves gyerekek esetében ez az idő már meghaladja a másfél órát! Idehaza sem jobb a helyzet.
Az ELTE Alfa Generáció Labor 2019-es felmérése alapján a 2–3 éves magyar gyermekek 40%-a előbb használ okos eszközt, mint hogy beszédben ki tudná fejezni magát. A helyzet azóta tovább romlott.
Adj a kezükbe fejlesztő játékot! Faék egyszerű megoldás minden felelős szülőnek!
Szakértők szerint 1-3 éves korban fejlődik a legintenzívebben a gyermek beszéde. A beszéd ugyanis nem automatikusan alakul ki, hanem interakciót, reakciót, utánzást igényel.
A képernyő ezzel szemben nem válaszol, nem ismétel vissza, nem vár reakciót. Nem csoda, hogy egyre több gyermekpszichológus számol be arról, hogy a 2 éves gyermekek nem néznek a felnőttek szemébe, nem mutatnak rá dolgokra, nem játszanak szerepjátékot. Ellenben rutinszerűen görgetnek, bezárnak és indítanak applikációkat.
Ez nem ügyesség, hanem riasztó tünet.
Ugye te is szeretnéd, hogy gyermeked időben megtanuljon beszélni?
Mit kell ehhez tenni? A témában jártas fejlesztők szerint mozduljunk el a jó irányba és vágjuk le a gyereket a köldökzsinórról, jelen esetben a telefon töltőjéről! Erre a legjobb megoldást a fejlesztő játékok adják.
„Az 1–3 éves korban különösen hasznosak az olyan egyszerű, kézzel fogható, hangot adó és mozgásra reagáló játékok, mint a toronyépítők, forma mozgató játékok és a mesekockák. Ezek nem cuki elfoglaltságok, hanem szó szerint idegi kapcsolatok létrehozói.”
– mondja Hanák Róbert, a Gyerekfejleszto.hu alapítója, aki életkori bontásban több, mint 200 okosjátékot kínál a felelősen gondolkodó szülőknek.
Telefon, tablet OFF! Fejlesztőjáték ON!
A szakember ajánlása szerint az ideális játék 1-3 éves életkorban több érzékszervre hat (például látás, tapintás, hallás), segíti az ok-okozati összefüggések megértését („ha megnyomom, zenél”), és ösztönzi az ismétlést (ami megerősíti a tanulást) is. Vagyis egyszerre többféle készséget igényel. A Gyerekfejlesztő.hu adatai szerint a szülők is érzik a felelősségüket.
2024-ben például 27%-kal emelkedett a kapcsolódó keresések száma. „Már napi 30–60 perc is számít. Minden perc ajándék, amit nem kétdimenziós villódzásra, hanem háromdimenziós, kézbe vehető játékokra fordítunk.” – szögezi le Hanák Róbert, aki 2025-ben bevezette a Felnőttbarát játékleírások rendszerét, hogy így segítse a szülőket a választásban.
Most pedig rajtad a sor, te lépsz. Gazdálkodj okosan és nyerj most!
TOP 5 FEJLESZTŐ JÁTÉK 1-3 ÉVES KOR KÖZÖTT
Smart Games BújócskáZoo

Hol bujkálnak az állatok? A játék, ami megtanít látni, nemcsak nézni
A BújócskáZoo egy kiváló minőségű oktatójáték, amely játékos formában fejleszti a térbeli tájékozódást és az alapvető nyelvi fogalmak használatát. A gyermek feladata, hogy a kartonból készült kockákat pontosan a feladványkártyán látható módon helyezze egymásra. Mindeközben felismeri az állatokat, azok elhelyezkedését, és megérti a „fent”, „lent”, „belül” vagy „kívül” típusú viszonyfogalmak jelentését.
A játék ösztönzi a színek és a sokszínű állatvilág megismerését, miközben fejlődik a finommotorika és a koncentráció is. A kompakt méretű készlet könnyen tárolható és szállítható, így ideális választás otthoni használatra, óvodai fejlesztéshez vagy akár utazáshoz is. És persze telefon, tablet helyett…
SmartMax My First Sounds & Senses

Mágnesként vonzza a gyereket! Egy építőjáték, amit épít!
A SmartMax My First sorozat egy különleges belépő a mágnesesség világába, ahol minden darab egy új tapasztalatot hordoz: az egyik rúd recés, a másik selymes, van, amelyik csilingel, a másik tompán koppan. A golyók nemcsak illeszkednek, hanem arccal néznek vissza a gyerekre, hol mosolyognak, hol csodálkoznak. Így segítik az érzelmek azonosítását is.
A 4 színes mágnesrúd és a 4 karakteres golyó tökéletes arányban ötvözi a játékot és a fejlődést: a tapintás, a hallás, a vizuális megkülönböztetés, sőt, az érzelmi intelligencia is mind bekapcsolódik a folyamatba. Az alkatrészek nemcsak tartósak, hanem abszolút biztonságosak is, már 1 éves kortól! És ami külön öröm: bármely más SmartMax készlettel szabadon kombinálható, így az egy játékban rejlő világ később is továbbépíthető.
Smart Games Trükkös teher

Teherautóval pakolni könnyű, ha van hozzá térérzék, türelem és logika
A Trükkös Teher a Smart Games egyik legsikeresebb térbeli logikai játéka, amely játékos formában fejleszti az óvodába lépő korosztály problémamegoldó és tervezési készségeit.
A feladat minden esetben ugyanaz: az adott teherautó(k) rakterébe pontosan be kell pakolni a megadott csomagokat úgy, hogy egyik darab se lógjon ki. A 48 fokozatosan nehezedő feladvány során a gyermek térlátása, koncentrációja és vizuális észlelése is fejlődik, miközben minden sikeres pakolás egy újabb logikai lépést is megerősít. A strapabíró játékautók nem csupán a feladványok megoldásához használhatók, hanem önállóan is kiválóan alkalmasak szabad játékra.
A Trükkös Teher nemcsak szórakoztat, hanem egyúttal strukturált gondolkodásra tanít. Mondhatjuk, hogy észrevétlenül, a játék örömén keresztül.
SmartMax Start+

Amikor a fizika még nem tantárgy, hanem játékélmény
Vannak játékok, amik nem szorulnak magyarázatra. A SmartMax pontosan ilyen, az első pillanatban látszik rajta, hogy valamit tanít. És nem is keveset. A mágnesesség megismerése ebben az életkorban nem tananyag, hanem tapasztalat. A kicsi a saját kezével érzi meg, mit vonz, mit taszít, hogyan áll össze valami, és miért esik szét.
A készletek 1 éves kortól biztonságosan használhatók. A 30 darabos alapkészlet bővíthető, kombinálható, a hatalmas elemek pedig biztonságosan illeszkednek a picik kezébe. Nem kell hozzá szabály, elég egy kis kíváncsiság, a többit elvégzi maga a játék: fejleszt, épít, gondolkodtat. És közben mosolyt hagy maga után…
Smart Games Három kismalac

A farkas már úton van – de ezúttal a stratégia védi meg a malacokat
A Smart Games „Három kismalac” játéka mesébe csomagolt logikai feladvány, amely a térbeli tájékozódástól a problémamegoldásig számos alapképességet fejleszt. A játék során a gyermeknek kell elhelyeznie a házikókat úgy, hogy azok védelmet nyújtsanak a malackáknak a felbukkanó farkas ellen.
A nagyméretű, könnyen kezelhető elemek és a 48 egyre nehezedő feladványok (24 farkasos és 24 farkas nélküli) kiváló lehetőséget kínálnak az önálló gondolkodás és tervezés gyakorlására már 3 éves kortól. A játék esztétikus, logikus és mesélhető. Ideális választás otthonra, óvodába vagy fejlesztő foglalkozásra.