A logikai játékokból fejlődik ki a gyerekek az új szuperképessége!
Logikai játékok – edzőterem a gyerek agyának
A logika a legtöbb ember fejében matekfeladatként él. Pedig a logikus gondolkodás nem egyenlő azzal, hogy tudsz-e szorozni vagy törteket osztani. Hanem azzal, hogy felismered az összefüggéseket. Felelős szülőként például azt, hogy a gyerekek logikáját ne appokkal, hanem kézzel fogható eszközökkel fejleszd inkább. A Journal of Educational Psychology kutatása szerint például azok a gyerekek, akik rendszeresen játszanak logikai játékokkal, 32%-kal jobban teljesítenek a matematikai szövegértésben. Lássuk be, ez logikus…
Szakértők szerint fontos különbséget tenni a digitális logikai játékok és a fizikai logikai játékok között. Előbbinél gyakran csak klikkelni kell a helyes válaszra, ez a kommunikáció a gép és a játékos között. Utóbbinál viszont a gyerek mozgatja a játék elemeit, és ha kell tervez. Ha kell, újratervez. Vagyis az érzékszervei által is tapasztal, ezt pedig sokkal jobban eltározza az agya. Hanák Róbert a Gyerekfejleszto.hu alapítója ezt a szuperképességet az izmokhoz hasonlítja. „A logikai készségek ugyanúgy fejleszthetők, mint az izmok. És pont úgy is sorvadnak el, ha nem használjuk őket.”
A logika olyan, mint az izom. Ki ne szeretne erős gyereket nevelni?
A Smart Games és hasonló okosjátékok éppen ezért olyanok, mint egy edzőterem. Vagy ha pontosabban akarok fogalmazni, mint egy logikai edzőterem! Egy olyan Gym, ahol szintenként adagoljuk a kihívást. Stílszerűen fogalmazva a játék elején még csak bemelegítünk.” – érzékelteti a szakember, aki több mint 200 féle logikai, készségfejlesztő játékot tud kapásból a szülők figyelmébe ajánlani, hogy erről személyesen is megbizonyosodjanak.
Nem a tablet, hanem a tábla fejleszt
A gyerekek 87%-a vizuálisan tanul hatékonyabban. Írta korábban a Social Science Research Network, és ez egybecseng a Gyerekfejleszto.hu szakembereinek a tapasztalataival. Ők is úgy látják, hogy 10 gyerekből legalább 8–9 akkor érti meg igazán, amit tanul, ha látja, kézbe veszi, elmozdítja, forgatja. Ha pedig mindez logikai játékként jelenik meg előtte, annak az eredménye az, hogy szórakoztatva lesz okosabb – jegyzi meg Hanák Róbert.
„Az iskolák sokszor még mindig a lexikális tudást mérik, de ez a világ már rég másról szól, ebben biztos vagyok! Nem az lesz a nyertes, aki az összes évszámot bemagolja, hanem az, aki tud gondolkodni. És ez a képesség nem 14 évesen alakul ki. Hanem például akkor, amikor a 3–4 éves kis ovis a rókát, elefántot ábrázoló ikont mozgatja az erdőben a feladványoknak megfelelően.
Újdonság 2025-ben! Egyedi felnőttbarát leírások a Gyerekfejleszto.hu oldalán!
Ez persze csak egy példa a 200 közül, korra, nemre, érdeklődésnek megfelelően. Hogy könnyű legyen választani, mi 2025-ben megalkottuk a Felnőttbarát leírást, hogy így segítsük a szülőket a választásban.
5 LOGIKAI JÁTÉK FELNŐTTBARÁT LEÍRÁSA
Castle Logix
Egyensúly, építés, élmény, avagy logika 3 lépésben 3 éves kortól
A Castle Logix egy olyan játék, amivel a gyerek nemcsak tornyokat emel, hanem gondolkodási alapokat is. A fadarabokból álló készlet egyszerre hív mesélésre és egyszerre problémamegoldásra. Itt minden feladvány egy újabb építési kihívás, ahol a tornyok csak akkor illeszkednek, ha a sorrend és az irány is stimmel. Vagyis a gyereknek látni kell a térben, tervezni kell előre és egyúttal meg is kell dolgoznia a sikerért. De épp ez benne a csoda, hogy már hároméves kortól úgy tanítja a tervezést, hogy a gyerek csak játszik. Kiválóan helyettesíti a mesefilmet lefekvés előtt, észrevétlenül dolgoztatja az agyat. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a szülők telefonja is ott van, ahol a lennie kell: anya és apa kezében…
Logikatica
Amikor minden pötty számít – Logikatica, a mágneses agytorna
A Logikatica a legjobb mágnes, amit válaszhatunk. Ez ugyanis egyszerre vonzza a táblához a katicabogarakat és a gyerekeket! Három szín, három katicacsalád, rengeteg lehetőség. A feladat egyszerűnek tűnik: helyezd el a katicákat a megfelelő sorrendben. De hamar kiderül, hogy ez bizony igazi agytorna. Vagyis, amit az érzékszervein keresztül is megtapasztal, azt sokkal mélyebben és tartósabban megjegyzi az agya. Erre a játékra mondhatjuk, hogy ideális társ utazáshoz, váróterembe vagy otthon egy csendes szieszta során. Ha csak tíz percig tart is, az már tíz perc képernyőmentes fejlődés. És szülőként is ott a kihívás. Vajon te gyorsabban megtalálod a megoldást, mint a gyermeked?
Kincses Sziget
Kaland! Játék! Kockázat! Irány, a Kincses Szigetre!
A Kincses Sziget nem csak egy játék, hanem egy utazás: egy titkos szigetre, ahol a darabok elmozdulnak, a szabályok szigorúak, és csak egyetlen út vezet a templomhoz. Mégpedig a logika útja. A gyereknek minden mozdulatát meg kell fontolnia. Pontosan tudnia kell, hogy mi mivel van összefüggésben, hogyan áll össze az egész. A 80 feladvány lépésről-lépésre fejleszti a kombinációs készséget, a koncentrációt, és azt az elengedhetetlen képességet, amit úgy hívunk, hogy a következetes gondolkodás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy tablet helyett térkép! Képernyő helyett küldetés. Ez kell a te gyerekednek is! Most dobd be a kosárba!
IQ Váltómű
Amikor minden fogaskerék a helyére kerül
Ez az a játék, amit először csak rakosgat az ember, aztán megérti, hogy minden mozdulat mögött szabály van. Az IQ Váltómű nemcsak a kézügyességet, hanem a logikai gondolkodás sebességét is beindítja. A cél, hogy a fogaskerekek ne csak a helyükön legyenek, hanem együtt is mozogjanak. A darabokat úgy kell elhelyezni, hogy a végén az egész rendszer mozgásba lendüljön. Ez azért fontos, mert ha egyetlen rész nem passzol, az egész áll. Ez a fajta rendszerlátás aranyat ér, mert fejleszti a tervezést, a következtetést, és ráadásként a gyerek számára is lenyűgöző, amikor a fogaskerekek egyszerre mozdulnak. Úgy is mondhatnánk, hogy ez nem csak játék, hanem egy miniatűr mérnöki pályaválasztóval is felér.
Trükkös Teher
Pakolj okosan – itt a helyes sorrend mindent eldönt
A Trükkös Teher nem véletlenül lett klasszikus a logikai játékok között. A kis teherautókba csak akkor fér be minden csomag, ha a gyerek előre gondolkodik. Ez a játék az óvodáskorúak első igazi „problémamegoldó” tréningje. Már ebben a korban megtanulják, hogy mit hova, milyen sorrendben, hogyan lehet úgy beilleszteni, hogy minden elférjen, és semmi se lógjon ki. A 48 fokozatosan nehezedő feladvány nemcsak a térlátást, hanem a tervezést, koncentrációt is fejleszti. És, hogy mi a legjobb ebben? A tablet és a telefon képernyőjét játszi könnyedséggel tudod leváltani már néhány hét alatt!